Most először láthatod saját szemeddel, milyen az alfatesztelés ideje alatt játszani a Total War: ARENA-val, melyet ingyenes stratégiai játéknak szán a The Creative Assembly, ahol 10 fős csapatok küzdenek meg egymással.
A Steam Early Access-en elérhető Fractured Space feledik születésnapját ünnepli. A féléves forduló alkalmából kiadott frissítésben új hajók érkeztek, melyek mindenbizonnyal nagy örömére szolgálnak az űrbéli, taktikai, lövöldözős játék 200 000 fős közösségének.
A Codemasters bejelentette, hogy nem készülnek el időben, így kicsit késni fog az F1 2015, ám megnyugtatásul eláruljuk, hogy csak egy rövidke hónapról van szó.
Megérkezett a Final Fantasy 14: Heavensward főcímdala, melyet a Square Enix egy szokás szerint fantasztikus trailerrel együtt bocsátott közre. A cég emellett kiadott néhány screenshotot és két kisebb, más trailert is a szórakoztatásunkra.
Azok, akik a Destiny-ben Xur heti kínálatában szemeztek a Celestial Nighthawk exotic vadász sisakkal meghallgathatják egy videóban, hogy a kérdésben szakértő Arekkz Gaming-nek mi a véleménye a befektetésről.
A Fire Emblem Awakening hihetetlen sikerekről számolhat be. A játékból világszerte 1,8 millió példány kelt el jelentették be nemrég a készítők.
Már bejelentésre került, hogy a Tropico 5 következő kiegészítője, az Espionage világszerte a jövő héten válik elérhetővé PC-re, Mac-re és SteamOS-re.
A 2015 LCS Summer Split közeledtével a Team SoloMid meghosszabbította játékosai szerződését, melyek így 2016-ban vagy 2018-ban járnak csak le.
A Shadowrun: Hong Kong fejlesztője, a Harebrained Schemes most először adott ki videót a játékról, mely egyszerre trailer és a játékmenet bemutatása is. További érdekességként néhány screenshot is megjelent.
Ismét közzétett a Blizzard egy Overwatch meccset, melyben ezúttal a zsoldos, orgyilkos Hanzo és hűséges íja játszák a főszerepet.
A Humble Bundle bejelentette heti kínálatát, mely ismét kalandjátékokat hozott. A kilenc kedvezményesen elérhető game-ről a cikkben olvashatsz többet.
Egy vadonatúj Torment: Tides of Numenera videót került nemrégiben kiadásra az inXile Entertainment jóvoltából, melyben egy rövid pillantást vethetünk a The Ninth World, azaz a kilencedik világ környezetére.