Jump to content

Egy még be nem jelentett Diablo projekthez toboroz a Blizzard

2016. 07. 03. 12:00

Ott az Overwatch, a Heroes of the Storm és persze a World of Warcraft is, ami folyamatos tartalomfejlesztést igényel, jó tudni, hogy a Diablo projektről sem feledkezett meg a Blizzard.

Persze, hogy nem feledkeztek meg a Diablo fejlesztéséről sem, hiszen egy hatalmas stúdióról beszélünk, akinek külön csapata van minden egyes játékára. Még ennek tudatában is felemelő volt látni a Blizzard karrieroldalán feltűnni a „future of Diablo” szavakat.

A Blizzpro meg is jegyezte, hogy a cég játékigazgató posztba keres embert egy még be nem jelentett Diablo projekt vezetéséhez.

Vajon ez egy új Diablo játékot jelentene, amit már a színfalak mögött tervezgetnek? Talán, de akár azt is jelentheti, hogy a cég a Diablo 2 és 1 remastered verzióját akarja elkészíteni és ehhez keres embereket. Ez sem elképzelhetetlen mivel most év elején adtak ki először patch-et 2011 óta.

A Diablo 3: Repaer of Souls 2014-ben jelent meg, még az eredeti Diablo 3 2012-ben. Talán tényleg eltelt annyi idő, hogy a Blizzard előrukkol majd valami újjal nekünk? Reméljük, de erről még nem mostanában fogunk bármi konkrétat hallani a cégtől, ennyi biztos.

 
(Forrás: vg247.com)