Jump to content

Már előrendelhető az új Apple Watch okosóra

2021. 10. 11. 11:27

Az Apple a hivatalos internetes oldalán bejelentette, hogy október 8-án 14 órától rendelhető a legújabb okosórája, a 7. generációs Apple Watch. Az megrendelt újdonságok pedig október 15-én érkeznek a vásárlókhoz.

Az amerikai gyártó egy sajtóközlemény közzétételével jelentette be az előrendelés időpontját, az új órák pedig október 15-én érkeznek meg a vásárlókhoz.

Az Apple Watch Series 7 leginkább szembetűnő újdonsága, hogy a kijelző kerete vékonyabbá vált, amivel a kijelző megjelenítési felülete is nőtt, még ha fizikailag érdemben maga a készülék nem is lett nagyobb. A régebbi modellek szíjai ezáltal továbbra is kompatibilisek az új típussal, ráadásul új színek is érkeztek.

Az új kijelző kialakítása a széleken a fénytörés miatt sokkal élethűbb kijelző tartalmat produkál, ráadásul a vastagabb óraüveg sokkal strapabíróbbnak is ígérkezik az elődeihez képest.

Az új kijelző nagyobb méretének köszönhetően új QWERTY-billentyűzet és két új, egyedi számlap (Kontúr és Moduláris Duo) is elérhetővé vált. A vásárlók pedig továbbra is a 18 órás használati időt kapják, emellett az a Series 7 darabjai mostantól 30 százalékkal gyorsabban fel is töltenek, 0-ról 80 százalékra például csupán 45 perc alatt.

Az új watchOS operációs rendszernek köszönhetően pedig mostantól a szövegírás is sokkal hatékonyabban működhet.

Az Apple Watch hetedik generációja öt új színben kerül forgalomba, kezdő ára 399 dollár (118 000 forint) lesz az USA-ban. A pontos magyarországi árszabás egyelőre nem ismert, de frissítjük a cikket, amint fény derül rá.

(Forrás: gamerguru.co.hu;hirado.hu | Kép: pixabay.com)