Jump to content

League of Legends 6.18-as patch - Vladimir nerf?

2016. 09. 18. 16:00

Bizony az idei LCS és kompetitív meccsek egyik meghatározó sztárja lett a Karmazsin kaszás, akit sorra elő is vesz szinte minden frissítésnél a Riot, de valahogy mégis mindig egyre imbább.

Most is sokan Vladimir nerfet kiáltottak a 6.18-as frissítés láttán, holott én inkább tekinteném ezt egy kis helyreigazításnak. Lássuk először, hogy mi is történt.

Eddigi foltok során a Riot azzal próbálta visszafogni derék vámpírbarátaink ámokfutását, hogy lebüntették a rossz mozdulatokat. Magyarán, mivel Vlad képességei HP-ba kerülnek, így egy rossz megmozdulásért cserébe sok életerővel fizethettünk. A gond csak az, hogy ettől még ott volt nekünk a W képességünk menekülésére, szóval szépen nyugiban visszaszedtük a HP-nkat néhány Q-val és folytattuk tovább, mintha mi se történt volna. Ugyan olyan erős maradt a karakter az ösvényezés fázisában és a végjáték szakaszában is, egyszóval ez a nerf nem jött be. Vladimirt továbbra is agyba-főbe pickelte boldog-boldogtalan, a Riot meg vakarta a fejét, hogy akkor most mi legyen.

Kitalálták hát, hogy mással próbálkoznak. A legutóbbi patch arról szól, hogy vágjuk haza Vladimirt még az ösvényezési fázisban. Az 550-es életerőt 525-re csökkentették. Csökkent a Q gyógyító ereje, a vérdagály képesség CD-jét 9/8/7/6/5-ről 13/11/9/7/5-re változtatták, illetve az idő alapú életerőköltsége is változott 2,5-10%-ról 2,5-8%-ra. Ez lenne a nerf?

Persze, igen, játék eleje nehezebbnek tűnhet, de az E meg olcsóbb lesz végjátékba. Sőt, végjátékban alig fogjuk érezni ezeket a változásokat, így a tapasztalt játékosoknak ez egyáltalán nem nerf. Tulajdonképpen csak egy kis kiigazítás történt, hogy Vladimir elfoglalja azt a szerepet, amit mindig is szántak neki. Egy kemény végjátékos mágusét, aki játék elején kicsit törékenyebb ugyan, de később elpusztít mindenkit, ha okosan játszunk vele.

Lehet spekulálni, hogy Vladimir folyamatos piszkálása elég lesz-e, hogy eltüntessék a versenyek felhozatalából. Én azt mondom, hogy nem Az LCS meccseken nem +-25 HP meg némi kis CD tologatás miatt szerepel ez a karakter, hanem mert egyszerűen ilyen durván jó lett az átdolgozás után.

 
(Forrás: eune.leagueoflegends.com Kép forrása: pcgamer.com)