Az Overwatchba beépített voice chat az egyik leghasznosabb dolog lehet rankedezéhez, ha épp olyan csapattársakat kapunk, akikkel szót tudunk érteni, de néhány randonak elég beköszönnie és már a hangjából érzi az ember, hogy ez a meccs megfogja cincálni az idegrendszerét. Azért van úgy, hogy aztán kiderül, hogy teljesen tévedtünk vagy, hogy még rosszabb a helyzet, mint az előtte egyáltalán el mertük volna képzelni. Mindenesetre flamelni sosem érdemes, mert azzal az ember csak magát égeti, de még senkit se vitt közelebb a győzelemhez csak távolabb tőle. Így hát, amikor úgy érzem, hogy végképp semmi konstruktívat nem tudok mondani, mert teljesen totálisan kilátástalan a helyzet, akkor inkább csendben maradok. Persze nem mindenki tesz így, sőt komplett párbeszéd modellek ismétlődnek meg sokszor a játékosok között, mintha csak az ember az 1993-as Idétlen időkig című film főszereplőjévé vált volna és újra-meg újra ugyan azt a meccset látná lejátszódni.
Az ilyen meccseknek megvannak a maguk állandó szerepei, amiket a játékosok rendre be is töltenek több kevesebb lelkesedéssel. Ilyen például a stratéga, aki a játék legelején instalockol, majd közli a csapattal, hogy kinek mit kell játszani ahhoz, hogy ő lehozza a meccset, aztán egész játék alatt szapul mindenkit, hogy milyen vacak azzal, amit ráerőltetett és mennyire elege van abból, hogy folyton kikap a lámák miatt. Na vajon miért?
Szintén common csapattárs dropnak számit az un.: „I HAVE GOLDS” player, aki általában ezt a kijelentését még megtoldja egy noobs vagy valami hasonló ritka frappáns kiegészítéssel. Külön poén, amikor több van belőlük a csapatba és ahelyett, hogy a meccsre koncentrálnának a tabot nyomkodják, hogy jól megírhassák/megmondhassák a másiknak, hogy márpedig nekem van jobb statom. Gratulálok rájöttél a játék lényegére. Reinhardt pajzsát görbére hegeszteni a jó statért és közben hőbörögni. Have a nice life!
S, ha már Reinhardt.. minden 100 évben egyszer megesik, hogy van heal is meg tank is, mert valami csoda folytán nem mindenki „carry” a csapatban. Ilyenkor meg az szokott előfordulni, hogy a tank ordít, hogy hol a heal, a heal meg ordít, hogy miért nem védik meg, én meg kikapcsolom a vocie chatet. Ezek azok a játékosok, akik sose ott vannak és azt csinálják, amit és ahol kéne, de nincs idő nekik elmagyarázni, hogy egy bizonyos szint felett többről szól a játék, minthogy közérohanok az ellenek aztán majd lesz valahogy. Könnyen felismerhetőek a játék elején a bázison afkzásról vagy az olyan epick momentumokról, ahogy belechargolnak 1v6-ba az ellenfél csapatába, mert a payload rohadjon el ott ahol van. Lelkesen csattogatják a group up voice linet, aztán egymaguk kirohannak mercivel megverni az ellenfél csapatát. Ha ilyen játékos van veled biztosra veheted, hogy soha nem fogtok egy csapatként elindulni, de legalább rendesen tölti az ellenfelek ultiját, így csak fél perc egy kör.
Aztán itt vannak a jó öreg GG WP játékosok. Őket szinte minden online játékban megtalálni. Tényleg játéktól függetlenül megvan az a képességük, hogy előre megmondják minden milyen rossz és vacak és úgy is kikapunk és ők inkább nem is játszanak ilyen emberekkel meg ilyen buta játékkal. Korunk Nostradamusai ők. Igaz proféták, kik csak azért léptek be a játékba, hogy megmondják nekünk a tutit. Figyeljünk rájuk, mert önbeteljesítő jóslataik kegyetlenül utolérik az egész csapatot.
Ha találkozunk a fenti játékosok egy-egy fajtájával, ne adj isten magunkra ismertünk valahol, akkor se csüggedjünk. Gondoljunk a játékra kihívásként és lehetősségként a fejlődésre, elvégre meccsről meccsre jobban megtanulhatunk együttműködni a legelvetemültebb emberekkel is, ha van kitartásunk és nem változunk „úgyiskikapokmertlámamindenki” depressziógombóccá.
