Jump to content

Egy kiskutya fotójával robbant be tizenegy éve az Instagram

2021. 10. 07. 11:42

Napjaink egyik legnépszerűbb fotó alapú közösségi média platformja, az Instagram október 6-án ünnepli tizenegyedik születésnapját. 2010-ben rajtolt el a szolgáltatás, abban az időben az iPhone 4 volt a csúcs telefon az Apple kínálatában.

Tizenegy évvel ezelőtt, 2010. július 16-án, került fel az Instagramra az első fotó. A közösségi app akkor még zárt tesztként „Codename” néven futott, hozzáférése a fotómegosztóhoz pedig csak a fejlesztői csapatnak volt. Az Instagram három hónappal később, október 6-án lett elérhető a nyilvánosság számára.

Az első fényképet a társalapító-vezérigazgató, Kevin Systrom töltötte fel, amin egy ismeretlen golden retriver kölyök és Systrom barátnőjének lába látható. A fényképet a Tacos Chilakos nevű taco standon készítették Todos Santosban, a mexikói Baja California -félszigeten – írta a Guiness világrekordok oldala. 

Az alkalmazást ugyanazon év (2010) október 6-án tették elérhetővé az Apple Store-ban, – ami alig idősebb a fotó megosztó alkalmazásnál – és ekkor már a ma ismert „Instagram” -ként jegyzeték be.

Az alkalmazás 2010 decemberére már több mint egymillió felhasználó regisztrált. A Facebook 2012-ben egymilliárd dolláros készpénz és részvénycsomagért felvásárolta az applikációt.

 

(Forrás: gamerguru.co.hu;hirado.hu | Kép: pixabay.com)