A Tekken 7 arcade játékként feruár 18-án jelenik meg Japánban, amiért nem kevés irigységre van okunk. A Namco Bandai a közelgő esemény örömére máris kiadott egy fantasztikusan megrendezett videót a game-ről.
A Dying Light season pass-ban érkező összes tartalom megkapta a hivatalos kiadási dátumot, így tudod, hogy mire számíthatsz az elkövetkező hónapok folyamán.
A Sony jó előre bejelentette, hogy a PSN egy darabig (kb. néhány órán) offline lesz február 12-én, csütörökön, mely idő alatt szerencsére nem egy támadás miatt nem lesz elérhető a szolgáltatás, hanem a cég szeretne karbantartást végezni.
Az Evolve nem meglepő módon egy egész rakatnyi fizetős, DLC kinézettel debütált, melyek az első naptól kezdve elérhetőek. Válogass kedvedre a tisztán kozmetikai szereppel rendelkező kínálatból.
Úgy gondoltad, hogy amint lehet beszerzed az Evolve-ot? Készülj fel, hogy az első nap kiadott tapasz máris 3 GB-ra rúg, ám célja, hogy javítsa a játék általános teljesítményét, csökkentse a töltési időt és egy kicsit megigazgassa a Hunter-ek és Monster-ek jelenlegi állapotát.
Noha az Evolve-hoz már idő előtt hozzáfértek a kritikusok, mégis mindenki egy kicsit ódzkodik egyelőre attól, hogy pontszámszerűen is értékelni merje a játékot, mely sok máshoz hasonlóan szintén nem biztos, hogy mentes a kezdeti időszakok problémáitól.
Unott. Túlsúlyos. Magányos. Ez lett Gordon Freeman élete, melyet a rövid, mindössze hatperces rajongói alkotás, a Half-Life 3: Unannounced kisfilmje mutat be.
A Battlefield: Hardline rekord mennyiségű játékost vonzott már az első napon. A játék producere, Steve Papoutsis szerint csak az első körben 5 millió ember jelentkezett be a nyitott bétára, mely később elhagyta a 6 milliós számot is.
A NetherRealm még nem akar nyilatkozni a Mortal Kombat X mikrotranzakcióról, éppen ezért még azt sem tudjuk, hogy lesz-e ilyesmi a játékban, hiszen a készítők nem hajlandóak erről sem nyilatkozni.
A Destiny fejlesztője, a Bungie már a játék második kiegészítőjének kiadására készül, mely a félév vége előtt várható. Mostanra a cég már lassan kezdi körvonalazni számunkra, hogy milyen újdonságok érkeznek majd a DLC-vel.
Megjelent 11 egész percnyi felvétel a The Order: 1886-ből, melyet akkor is érdemes megnézned a látványért, ha nem beszéled a kommentár nyelvét.
Az Amazon japán oldalán megjelent néhány gusztusos screenshot a Xenoblade Chronicles X-ből a készülő játék japán borítója mellett. Legeltesd a szemed az újdonságokon!