Jump to content

6 millióan próbálták ki a Battlefield: Hardline bétát

2015. 02. 09. 10:00

A Battlefield: Hardline rekord mennyiségű játékost vonzott már az első napon. A játék producere, Steve Papoutsis szerint csak az első körben 5 millió ember jelentkezett be a nyitott bétára, mely később elhagyta a 6 milliós számot is.

Alig néhány perccel az után, hogy cikkek születtek az 5 milliós résztvevői számról, az EA közölte, hogy már a 6 milliót is elhagyták. „Eszmétlen, hogy már 6 millióan kaparintottátok meg a játékot!” írt Papoutsis. „Nagyra értékeljük a véleményeket és a visszajelzést, amiket tőletek kaptunk a fórumokon, a szociális médián keresztül és miközben veletek játszottunk online.”

Természetesen felmerül a kérdés, hogy mindössze öt héttel a Battlefield Hardline kiadása előtt mit lehet még csinálni a visszajelzésekkel, így a fejlesztők a rajongók által kritizált pontokra fókuszálnak elsősorban.

A Gamespot kiemelte az eseménnyel kapcsolatban, hogy a Hardline bétája még többeket vonzott, mint a Destiny, mely maga is rekordtartó volt. Ennek alapja, hogy a Battlefield: Hardline-nak máris kész rajongói csoportja volt és egy PC-s verziója, mely előnyt adhatott neki a Bungie játékával szemben. Az online nyüzsgés alapján egyébként kimondottan jól zajlanak a dolgok, mely nagyban köszönhető a Visceral javításainak. Az EA összességében jól tette, hogy 2014 vége helyett mostanra tolta a kiadási dátumot.

A Battlefield: Hardline PC-re, PlayStation 3-ra, PS4-re, Xbox 360-ra és Xbox One-ra március 17-én jelenik meg Észak-Amerikában, míg Európában március 19-től lesz elérhető. A jelenlegi béta egészen estig tart, így ha még nem próbáltad a játékot valószínűleg a kiadásig már nem nagyon lesz lehetőséged.

Forrás: vg247.com

Fotó: battlefield.com és brilliantlyepic.com

Írta: Ambróz Nóra