A Namco nemrég egy sor érdekességet osztott meg a Dragon Ball FighterZ játékkal kapcsolatosan, köztük egy megjelenési dátumot, valamint némi béta információt.
Már léteztek korábban is spekulációk a Dragon Ball FighterZ vélt, illetve várt megjelenési dátumát illetően, de a Namco most tiszta vizet öntött a pohárba, méghozzá olyat, hogy egész kellemesen csalódtunk.
Ha PC-n játszunk a frissen megjelent The Evil Within 2 nevű zseniális horrort, akkor a félelem fokozása végett akár azt is megtehetjük, hogy előcsalogatjuk a rejtett belsőnézetes módot.
Ma reggel érkezett meg a Sony PlayStation 4 konzoljához a legújabb, 5.01-es firmware frissítés. Ez az első apróbb update a keretrendszer 5.0-ás nagy frissítése óta.
Már régóta hallgatjuk, hogy milyen szuper és tartalmas játék is lesz a Star Wars Battlefront 2, é mennyire ott lesz majd a hangsúly az egyjátékos kampányon is. Most végre az
A Mario rajongók örömmel summázhatták júniusban, hogy a Super Mario Odyssey valóban támogatja a helyi co-op játékot. Most a Nintendo úgy döntött ideje kicsit megreklámozni a dolgot egy vadonatúj gameplay
Megérkezett az erre a hétre szóló Xbox Live ajánlatok listája, s vele néhány igen szép kedvezmény a Gold tagsággal rendelkező játékosoknak.
A Warner Bros. korábbi bejelentése alapján, az Injustice 2 még az idén megtervet jelenni PC-re. Hogy milyen i lesz a játék abból pedig holnaptól egy kis ízelítőt is gyűjthetünk az
A Microsoft megerősítette a hírt. Jönnek az első eredeti Xbox játékok Xbox One kompatibilis kiadásban, méghozzá most rögtön ízibe.
Mást vártunk volna, de végül a Gran Turismo Sport hozta össze a FIFA 18 trónfosztását, legalábbis ami a heti UK top 10-es eladási statisztikát illeti.
A Bethesda egyik legújabb várományosát, a Wolfenstein 2: The New Colossus játékot fejlesztő MachineGames úgy döntött, hogy ideje megosztani a nagyérdeművel, hogy milyen vasat kell majd a tűzbe tartani, ha
Egy újabb hét, egy újabb kupac akció a Humble áruház oldalán, köztük néhány olyan PC-s címmel, amikhez most 90%-os kedvezménnyel juthatunk hozzá.