Valószínűleg sokan a napokban hallottak először a középkori Európában játszódó Skyrim vetélytársról, az open world RPG játékok táborát gyarapító Kingdom Come Deliverance-ről, pedig a projekt már 2014 óta utón van
A Blizzard nyakára lépet a Nintendo Switch kompatibilis Hearthstone verzióról szőtt álmoknak. A cég hivatalosan is megerősítette, hogy nem dolgoznak ilyesmin.
Örvendjetek Kingdom Hearts rajongók. A harmadik részhez egy új trailer került kiadásra, illetve még egy ennél is jobb hír vár titeket.
A For Honor játékosok által régóta várt dedikált szerverek indulására feburár 19-ig kell várni, jelentettbe be az Ubisoft. A szerverekkel egyetemben indul a For Honor 5. szezonja, az Age of
Tudjuk, hogy a minden tisztes gamer számára kötelező darabnak számító The Witcher 3 már úgy is meg van szinte mindenkinek, de ha valamilyen megmagyarázhatatlan oknál fogva eddig még se tettünk
26 millió eladott példány, 27 milliárd órányi játék, 2,3 milliárd ledobott utánpótlás csomag, 712 millió dolláros bevétel. Kitaláltuk már melyik játék tudta ezt összehozni tavaly?
Már csak egyet kell hajnalban vonyítani és indul is az Overwatch kínai holdújévet ünneplő eseménye, a Year of the Dog. Lássuk hát, hogy mit lehet eddig tudni az érkező újdonságokról.
Sajna minden online játszható játéknak szembesülnie kell a csalók jelenlétével, s ez alól a Battlefield 1 se kivétel, viszont a fejlesztők mindent megtesznek, hogy megszabaduljanak ezektől a közösségre nézve káros
A 2017-es év kedvenceit tömörítő Humble Bundle csomag már kapható olyan mókás tételekkel, mint a Goat Simulator, a Death Road to Canada, vagy a borzongató Dead by Daylight.
Már lassan emlékezni is nehéz, hogy milyen régóta várjuk a Hunt: Showdown végleges változatát, s bár a játék koncepciója mindig is ígéretesnek tűnt, de idő közben többször is irányt váltott
Már csak egyet kell aludni, hogy Shadow of the Colossus remake PS4 megjelenését a játéktörténelem részeként tudhassuk be. Addig is itt egy kis kedvcsináló érkezett, hogy jobban képbe legyen mindenki
A Chloe Price történetét elmesélő Life is Strange előzménysorozat, a Before the Storm mindhárom epizódja után ne feledkezzünk meg róla, hogy a játék Deluxe kiadásának birtokában, még hátra van egy