Jump to content

RealMyst – Androidra érkezett a klasszikus puzzle kaland

2017. 01. 31. 10:35

Talán nem mindenkinek ismerős a Myst, de a puzzle adventure játék elég nagyot szólt anno 1993-ban, amikor eredetileg megjelent Macintoshra. Most pedig ez a klasszikus ott lehet a telefonunkon.

A játék legújabb portolását a Noodlecake mobil stúdió hozta össze és realMyst néven fut. A Google Play áruházból bármikor lekaphatjuk a játékot, de most szólunk, hogy tartogatni fog néhány meglepetést az eredeti verzióhoz képest. Nem kell rosszra gondolni, inkább hasznos új funkciókra, fejlesztésekre, mint például a dinamikus környezet vagy a beépített segítség és mentési lehetőség. Az irányításnál vagy megbarátkozunk az érintőképernyős megoldással vagy beszerzünk egy Bluetooth gamepadot, ez már rajtunk ál. Ezeket leszámítva pont olyan, mint a 93-as klasszikus.

A Myst első megjelenése óta számtalan platformot elért valamilyen formában, beleértve az eredeti PlayStation konzolt, de még a Nintendo DS-t is. Ez pedig nem véletlen. 2002-ig ez volt mindenidők legkeresettebb PC-s játéka. Bár 2009 óta már iOS-ről is elérhető, az Androidos debütálásra máig kellett várni. Az ára 6,99 dollár, ami nem kevés, de legalább nincs mikrotranzakció. Kellemes nosztalgiázást hozzá. 

 

(Forrás: engadget.com Kép forrása: engadget.com)