Jump to content

Pokemon Go – Normál típusú Pokemonok

2017. 08. 20. 10:34

A végső célja mindegyik Pokemon játéknak ugyanaz, amit olyan szépen meg is énekelnek nekünk a rajzfilm főcímdalában, azaz hogy „Szerezd meg hát mind”! Ehhez azonban nem árt, ha tudjuk, hogy mit és merre is kéne keresgélnünk.

A Pokemon Go esetében ez a „Szerezd meg hát mind” kihívás egy kicsit nehezebben teljesíthető, mint mondjuk egy Game Boy vagy Nintendo DS játéknál, ennek pedig a legfőbb oka, hogy itt tényleg be kell hozzá utaznod a világot, ha az összes teremtményt a gyűjteményedhez szeretnéd adni. Ez a kis kényelmetlenség persze hasznos is, mert ráveszi a játékosokat, hogy összekapják magukat és kimenjenek a „vadonba” vadászni. Azonban, ha tényleg alaposak szeretnénk lenni, akkor nem árt, ha előtte megnézzük, hogy egyáltalán miféle jószágokat lehet begyűjteni és merre kellene keresnünk őket.  

Először is nézzük meg, hogy mik ezek a Pokemon típusok és mire jók?  Egy Pokemonnak egy vagy két féle típusa lehet és ezek a típusok fognak meghatározni néhány fontos dolgot az adott Pokemonnal kapcsolatosan.  Ilyen dolog lehet az, hogy a harcban milyen más típusú Pokemonok ellen vethetők be hatékonyan és milyen típusok ellen mondhatók kevésbé effektívnek, de azt is meghatározza, hogy hol szeretnek élni, azaz hogy hol tudjuk begyűjtene őket. Összesen 18 különféle típust különböztet meg a játék, amiket most szépen sorra is veszünk.

Bogár  /   Sárkány   /   Elektromos   /   Tündér   /   Harcos   /  Tűz

Szellem  /   Növény   /   Föld   /   Jég   /   Normál   /   Repülő

Méreg   /   Pszicho   /   Szikla   /   Víz   /   Acél  /   Sötét

Normál típusú Pokemon:

A Normál típusú Pokemnokról a legkönnyebb leírást adni. Igazából teljesen mindegy, hogy hol vagyunk, többé-kevésbé ebből a típusból mindenhol találni fogunk. Ezek a legkönnyebben begyűjthető Pokemonok, amiknek az elfogásához sokszor még a lakásunkat se kell elhagynunk.

Összesen 22 normál típusú Pokemont találunk a Pokemon GO  kezdeti 151 Pokemonja között, ezek pedig a következők: Pidgey, Pidgeotto, Pidgeot, Rattata, Raticate, Spearow, Fearow, Jigglypuff, Wigglytuff, Meowth, Persian, Farfetch’d, Doduo, Dodrio, Lickitung, Chansey, Kangaskhan, Tauros, Ditto, Eevee, Porygon és Snorlax.  Ne feledjük, hogy néhány Pokemon csak fejlesztés után érhető el. Azt is fontos megjegyezni, hogy a fenti Pokemonok közül Tauros, Kangaskhan és Farfetch’d  régióspecifikus Pokemonok, így az ő elejtésük jóval körülményesebb, de erről többet megtudhatunk a nevükre kattintva.

A fentieken túl, további 15 normál típusú Pokemont adtak hozzá a játékhoz a Pokemon GO Gen 2 frissítésével.  Ezek név szerint a következők: Sentret, Furret, Hoothoot, Noctowl, Igglybuff, Aipom, Girafarig, Dunsparce, Teddiursa, Ursaring, Porygon2, Stantler, Smeargle, Miltank, Blissey.

A normál típusú Pokemonok  többsége könnyen fellelhető, de e típus egyedei nagyon jó kezdő Pokemonok, akik már a játék elejétől hű társaink. Becsüljük meg őket ennek megfelelően.

(Forrás: vg247.com Kép forrása: vg247.com)