Jump to content

Pokemon Go – Víz típusú Pokemonok

2017. 08. 21. 11:06

A végső célja mindegyik Pokemon játéknak ugyanaz, amit olyan szépen meg is énekelnek nekünk a rajzfilm főcímdalában, azaz hogy „Szerezd meg hát mind”! Ehhez azonban nem árt, ha tudjuk, hogy mit és merre is kéne keresgélnünk.

A Pokemon Go esetében ez a „Szerezd meg hát mind” kihívás egy kicsit nehezebben teljesíthető, mint mondjuk egy Game Boy vagy Nintendo DS játéknál, ennek pedig a legfőbb oka, hogy itt tényleg be kell hozzá utaznod a világot, ha az összes teremtményt a gyűjteményedhez szeretnéd adni. Ez a kis kényelmetlenség persze hasznos is, mert ráveszi a játékosokat, hogy összekapják magukat és kimenjenek a „vadonba” vadászni. Azonban, ha tényleg alaposak szeretnénk lenni, akkor nem árt, ha előtte megnézzük, hogy egyáltalán miféle jószágokat lehet begyűjteni és merre kellene keresnünk őket.  

Először is nézzük meg, hogy mik ezek a Pokemon típusok és mire jók?  Egy Pokemonnak egy vagy két féle típusa lehet és ezek a típusok fognak meghatározni néhány fontos dolgot az adott Pokemonnal kapcsolatosan.  Ilyen dolog lehet az, hogy a harcban milyen más típusú Pokemonok ellen vethetők be hatékonyan és milyen típusok ellen mondhatók kevésbé effektívnek, de azt is meghatározza, hogy hol szeretnek élni, azaz hogy hol tudjuk begyűjtene őket. Összesen 18 különféle típust különböztet meg a játék, amiket most szépen sorra is veszünk.

Bogár  /   Sárkány   /   Elektromos   /   Tündér   /   Harcos   /  Tűz

Szellem  /   Növény   /   Föld   /   Jég   /   Normál   /   Repülő

Méreg   /   Pszicho   /   Szikla   /   Víz   /   Acél  /   Sötét

Víz típusú Pokemon:

Ki nem találnánk, de a víz típusú Pokemnokra, ahogy azt illik, leginkább víz közelében számíthatunk. Tavak, patakok partján, kikötőkben vagy egy tengerparti strandon járva egészen biztosan bele fogunk futni pár víz típusú Pokemonba.

Víz típusú Pokemonból akad bőven. Összesen 32 víz típusú Pokemon akad a Pokemon GO  kezdeti 151 Pokemonja között, ezek pedig a következők: Squirtle, Wartortle, Blastoise, Psyduck, Golduck, Poliwag, Poliwhirl, Poliwrath, Tentacool, Tentacruel, Slowpoke, Slowbro, Seel, Dewgong, Shellder, Cloyster, Krabby, Kingler, Horsea, Seadra, Omanyte, Omastar, Kabuto, Kabutops, Goldeen, Seaking, Staryu, Starmie, Magikarp, Gyarados, Lapras és Vaporeon. Ne feledjük, hogy néhány Pokemon csak fejlesztés után érhető el.

A fentieken túl, további 18 víz típusú Pokemont adtak hozzá a játékhoz a Pokemon GO Gen 2 frissítésével.  Ezek név szerint a következők: Totodile, Croconaw, Feraligatr, Chinchou, Lanturn, Marill, Azumarill, Politoed, Wooper, Quagsire, Slowking, Qwilfish, Corsola, Remoraid, Octillery, Mantine, Kingdra, Suicune.

A víz típusú Pokemonok  a játék alap típusú Pokemonjai közé sorolhatók, ennél fogva nem különösebben nehéz beszerezni belőlük, de mindent összegyűjteni az már egy teljesen más tészta, különösen mert ez az egyik legtöbb féle Pokemont lefedő típus.

(Forrás: vg247.com Kép forrása: vg247.com)