Jump to content

Pokemon Go – Bogár típusú Pokemonok

2017. 08. 22. 11:32

A végső célja mindegyik Pokemon játéknak ugyanaz, amit olyan szépen meg is énekelnek nekünk a rajzfilm főcímdalában, azaz hogy „Szerezd meg hát mind”! Ehhez azonban nem árt, ha tudjuk, hogy mit és merre is kéne keresgélnünk.

A Pokemon Go esetében ez a „Szerezd meg hát mind” kihívás egy kicsit nehezebben teljesíthető, mint mondjuk egy Game Boy vagy Nintendo DS játéknál, ennek pedig a legfőbb oka, hogy itt tényleg be kell hozzá utaznod a világot, ha az összes teremtményt a gyűjteményedhez szeretnéd adni. Ez a kis kényelmetlenség persze hasznos is, mert ráveszi a játékosokat, hogy összekapják magukat és kimenjenek a „vadonba” vadászni. Azonban, ha tényleg alaposak szeretnénk lenni, akkor nem árt, ha előtte megnézzük, hogy egyáltalán miféle jószágokat lehet begyűjteni és merre kellene keresnünk őket.  

Először is nézzük meg, hogy mik ezek a Pokemon típusok és mire jók?  Egy Pokemonnak egy vagy két féle típusa lehet és ezek a típusok fognak meghatározni néhány fontos dolgot az adott Pokemonnal kapcsolatosan.  Ilyen dolog lehet az, hogy a harcban milyen más típusú Pokemonok ellen vethetők be hatékonyan és milyen típusok ellen mondhatók kevésbé effektívnek, de azt is meghatározza, hogy hol szeretnek élni, azaz hogy hol tudjuk begyűjtene őket. Összesen 18 különféle típust különböztet meg a játék, amiket most szépen sorra is veszünk.

Bogár  /   Sárkány   /   Elektromos   /   Tündér   /   Harcos   /  Tűz

Szellem  /   Növény   /   Föld   /   Jég   /   Normál   /   Repülő

Méreg   /   Pszicho   /   Szikla   /   Víz   /   Acél  /   Sötét

Bogár típusú Pokemon:

A bogár típusú Pokemonok, mint például Weedle vagy Caterpie hasonló helyeken bukkannak fel, mint a növény típusú Pokemonok. Az erdök és a mezők mellett még szóba jöhetnek a golfpályák, virágoskertek, parkok, természetvédelmi övezetek vagy akár a leghétköznapibb játszóterek is.

Összesen 12 bogár típusú Pokemont találhatunk a Pokemon GO  kezdeti 151 Pokemonja között, ezek pedig a következők: Caterpie, Metapod, Butterfree, Weedle, Kakuna, Beedrill, Paras, Parasect, Venonat, Venomoth, Scyther és Pinsir. Ne feledjük, hogy néhány Pokemon csak fejlesztés után érhető el.

A fentieken túl, további 10 bogár típusú Pokemont adtak hozzá a játékhoz a Pokemon GO Gen 2 frissítésével.  Ezek név szerint a következők: Ledyba, Ledian, Spinarak, Ariados, Yanma, Pineco, Forretress, Scizor, Shuckle, Heracross.

Azt is fontos megjegyezni, hogy a fenti Pokemonok közül Heracross régióspecifikus Pokemon, így az ő elejtése jóval körülményesebb, de erről többet megtudhatunk a nevére kattintva.

A bogár típusú Pokemonok roppant szívós kis jószágok, ráadásul erre a típusra jellemző, hogy az ide sorolható teremtmények remek fejlesztési potenciállal rendelkeznek. Szedjük össze őket minél előbb.

(Forrás: vg247.com Kép forrása: vg247.com)