Jump to content

Pokemon Go – Harcos típusú Pokemonok

2017. 08. 24. 12:38

A végső célja mindegyik Pokemon játéknak ugyanaz, amit olyan szépen meg is énekelnek nekünk a rajzfilm főcímdalában, azaz hogy „Szerezd meg hát mind”! Ehhez azonban nem árt, ha tudjuk, hogy mit és merre is kéne keresgélnünk.

A Pokemon Go esetében ez a „Szerezd meg hát mind” kihívás egy kicsit nehezebben teljesíthető, mint mondjuk egy Game Boy vagy Nintendo DS játéknál, ennek pedig a legfőbb oka, hogy itt tényleg be kell hozzá utaznod a világot, ha az összes teremtményt a gyűjteményedhez szeretnéd adni. Ez a kis kényelmetlenség persze hasznos is, mert ráveszi a játékosokat, hogy összekapják magukat és kimenjenek a „vadonba” vadászni. Azonban, ha tényleg alaposak szeretnénk lenni, akkor nem árt, ha előtte megnézzük, hogy egyáltalán miféle jószágokat lehet begyűjteni és merre kellene keresnünk őket.  

Először is nézzük meg, hogy mik ezek a Pokemon típusok és mire jók?  Egy Pokemonnak egy vagy két féle típusa lehet és ezek a típusok fognak meghatározni néhány fontos dolgot az adott Pokemonnal kapcsolatosan.  Ilyen dolog lehet az, hogy a harcban milyen más típusú Pokemonok ellen vethetők be hatékonyan és milyen típusok ellen mondhatók kevésbé effektívnek, de azt is meghatározza, hogy hol szeretnek élni, azaz hogy hol tudjuk begyűjtene őket. Összesen 18 különféle típust különböztet meg a játék, amiket most szépen sorra is veszünk.

Bogár  /   Sárkány   /   Elektromos   /   Tündér   /   Harcos   /  Tűz

Szellem  /   Növény   /   Föld   /   Jég   /   Normál   /   Repülő

Méreg   /   Pszicho   /   Szikla   /   Víz   /   Acél  /   Sötét

Harcos típusú Pokemon:

A harcos Pokemonok igazi vitéz lelkek. Lételemük a küzdelem, s ennek megfelelően elsősorban sportpályák, stádiumok és edzőtermek környékén bukkannak fel. Az ő megtalálásuk és elejtésük is egy kicsit körülményesebb az edigi típusoknál, de ez nem olyan kíhivás, ami kedvét vhetné egy igazi mesternek.

Mindössze csak 8 harcos típusú Pokemont találhatunk a Pokemon GO  kezdeti 151 Pokemonja között, ezek pedig a következők: Mankey, Primeape, Machop, Machoke, Machamp, Hitmonlee, Hitmonchan és Poliwrath, aki ügyebár víz típusú is. Ne feledjük, hogy néhány Pokemon csak fejlesztés után érhető el.

A fentieken túl, további 3 harcos típusú Pokemont adtak hozzá a játékhoz a Pokemon GO Gen 2 frissítésével.  Ezek név szerint a következők: Heracross, Tyrogue, Hitmontop.

Hercacross neve már korábban is felbukkant ugyanis ő részbe bogár típusú Pokemon, de ami ennél is fontosabb vele kapcsolatban, hogy egy régióspecifikus Pokemon, így az ő elejtése jóval körülményesebb, de erről többet megtudhatunk a nevére kattintva.

(Forrás: vg247.com Kép forrása: vg247.com)