Jump to content

Fényderül a The Witcher 3 új játszható karakterére

2014. 12. 17. 16:00

A CD Projekt Red megerősítette, amit már sokan sejtettek és vártak: Ciri, egy a sorozatban és a könyvekben is felbukkanó nőnemű witcher lesz az új játszható karakter a The Witcher 3: Wild Hunt során.

Ciri csak a The Witcher 3 egyes részein lesz játszható, de nem választható másik karakterként, derült ki a CD Projekt Red részletes értesítéséből. A fejlesztők azt még egyelőre nem árulták el, hogyan és milyen szerepet játszik majd Ciri, ám tettek némi utalást arra, hogy az új karakter mítikus erővel bír.

„Ciri a játék egyes pillanataiban lesz játszható. Azért szeretnénk ezt bevezetni, hogy a játékos még egy perspektívát megismerjen és ezáltal még közelebb kerüljön a történethez.” nyilatkozta a CD Projekt Redtől Robert Malinowski. „Nem lesz alkalmatok hosszú időn keresztül Ciriként játszani, ám mivel nagy jelentősége van a történet szempontjából, úgy gondoltuk, hogy több belátást nyerhettek így a sztoriba és könnyebben kötődtök majd ehhez a nagyszerű karakterhez.”

„Úgy is mondhatnánk, hogy Ciri-t olyan eszközként vetjük be, mely a narratívát erősíti, nem pedig olyanként, mely a játékmenet mechanikáját. A The Witcher mindig is Geraltról szólt és ez nem is fog változni, ám az a néhány pillanat, amikor Ciriként játszotok segít abban, hogy megismerjétek milyen is a történet másik oldalán lenni.”

A mit kell tudni Ciriről kérdésre a következő volt a válasz: „Ő egy eleven fegyver... és mindenki uralni akarja. Emellett azonban van saját akarata és saját tennivalói, tehát nem csak az számít, hogy megtaláld. Ez talán szerintem a karakter legfontosabb aspektusa. Geralt gyerekkora óta ismeri Cirit. Geralt tanítványa, tehát erős érzelmi kötelék fűzi őket össze, tőle tanulta meg Ciri, hogy mi kell ahhoz, hogy „witcheress” legyen belőle.”

Itt van tehát az igazság. Félre lehet tenni az összes Trissről és Yenneferről alkotott találgatást és reményt.

Forrás: vg247.com

Fotó: gamer.nl és ign.com

Írta: Ambróz Nóra