Jump to content

World of Warcraft: legális lesz az arany eladás

2014. 12. 21. 10:00

A World of Warcraft fejlesztője, a Blizzard komolyan gondolkodik rajta, hogy bevezetnek egy legális csatornát, mely lehetővé tenné a játékosok számára az arany eladását és vételét.

A WoW játékosai számára eddig tiltott dolog volt az arany kereskedelme, ám mint oly’ sok MMO esetében, itt is elterjedt a jelenség, ám annak szabályozatlan voltából adódóan gyakoriak voltak az átverések.

Egy a Battle.net-en kiadott posztban ezért a Blizzard vitát nyitott arról, hogy a játékosok örülnének-e, annak a lehetőségnek, hogy aranyat adjanak és vegyenek játék előfizetési időért cserébe. Ez a gyakorlat más rokon game-eknél, mint például az EVE Online esetében, már bevett rutin.

„Szeretnénk feltérképezni, hogy mi lenne, ha játékosaink kereskedelmi forgalomba hozható játékidő tokeneket kapnának, melyeket elcserélhetnek aranyra” mondta az egyik fejlesztő. „Jelenlegi elgondolásunk szerint, így módot adnánk játékosainknak arra, hogy felesleges aranyukból játékidőt vegyenek, míg mások, akiknek aranyra van szükségük legális módon juthassanak hozzá egy biztonságos rendszeren keresztül.”

„Néhány hasonló online játéknak már van efféle megoldása, ráadásul a játékosok egy része is jelezte, hogy értékelnének egy ilyen rendszert. Egyetértünk azzal, hogy ez jól illene a game kereteihez, ám egyelőre még szeretnénk visszajelzéseket gyűjteni és megfigyelni a helyzetet.”

Természetesen így is lesznek, akik valós pénzért mindenféle csalásba bocsátkoznak, ám rajtuk kívül legalább az aranyat becsületesen árulóknak is lesznek lehetőségeik. Legalábbis érdemes elgondolkodni az opciókon. Vajon a tokenek ugyanúgy elpusztíthatóak lennének, mint az EVE Online-ban? Ha igen, az mindenképpen segítene kivonni némi aranyat a gazdaságból.

Forrás: vg247.com

Fotó: noahpinion.blogspot.com és i360insight.com

Írta: Ambróz Nóra