A hibát kihasználó játékosok (mint ahogy az a beágyazott videóban látszik) sokkal gyorsabban mozoghattak, mint az normális lett volna, így komoly veszélybe került a játék egyensúlya, hiszen mindenféle hátulütő nélkül bevethető a trükk. A bug előidézhető a Shadow Assault mozdulat használata során, melynek ideje alatt, amennyiben megfelelő pillanatban váltasz célpontot, úgy a roham sebessége nem csökken.
A karakter rajongóinak azonban nincs semmi okuk az aggodalomra. A Blizzard szóvivője a Kotakunak azt nyilatkozta, hogy Zeratul eltiltása átmeneti és mihamarabb szeretnék egészséges állapotban ismét versenyeken látni.
„Már meghatároztuk a hiba forrását, mely lehetővé tette Zeratulnak, hogy a kelleténél sokkal messzebbre jusson a Shadow Assault használatával és már kiadtuk a mai nap folyamán a hotfixet is. Emiatt tehát Zeratul csak a mai EU selejtező során lesz kitiltva, ám a következő eSport eseményre már minden a legnagyobb rendben lesz vele.”
Ebből is látszik, hogy nem egyszerű fenntartani az egyensúlyt a fejlesztők számára egy eSport játékban, ahol a balanszt nem csak a designeri túlzások, de a hibák is romba dönthetik.
Forrás és fotó: vg247.comÍrta: Ambróz Nóra