
Rászabadultak az adatbányászok a Battleground szeptemberi foltjára és valami igazán kivételes kis adalékra akadtak a bitek és bájtok között, valamire, amire nem igazán számítottunk. Ha eddig követtük a játékkal kapcsolatos eseményeket. Akkor már biztos nem újdonság, hogy egy új, sivatagos pályán dolgoznak a fejlesztők, amiről már kaptunk is néhány képet. Az új pályát viszont még elvileg csak hónapok múlva remélhetjük, így aztán tényleg meglepődtünk, hogy az adathalászoknak sikerült egy képet kinyerni a mostani foltból, ami az új pálya elrendezését mutatja.
Íme, a kép:

Itt pedig megtekinthető teljes pompájában.
Víznek semmi nyomát nem látni a képen, aminek valószínűleg a legtöbb játékos örülni fog. A helyek elnevezése is egész jól sikerült, legalábbis sokkal jobban hangzanak, mint az a sok furcsa oroszos név, amivel az Erangel pályát tömték teli.
A most felfedezett elrendezés nyilván nem feltétlen végleges és a pálya megjelenéséig még sokat változhat, viszont már legalább erről is lehet valami elképzelésünk, hogy majd mire kell számítanunk.