Jump to content

Resogun PS3-ra és Vita-ra, DLC PS4-re

2014. 12. 15. 19:00

Ha még több Resogun-ra vágysz, akkor a mai nap a te napod. A Resogun végre megérkezik PlayStation 3-ra és Vita-ra december 23-án, míg az utolsó Resogun kiegészítő csomag, mely a Defenders címet viseli a jövő év folyamán jelenik meg PS4-re.

Mivel sajnálatos, ám érthető módon a PS3 és a Vita korántsem olyan erőteljesek, mint a PS4, a Resogun előreláthatóan olyan 30 FPS-sel fut majd ezeken a platformokon a megszokott 60 helyett. A PlayStation Blog szerint a framerate azonban akkor is marad, ha „éppen egy viharnyi voxelbe botlasz”. Az előre meghirdetett ár 15 dollár, mely mellé keresztbe mentési lehetőségek is járnak.

További örömhír, hogy ha PS4-re már megvan neked a Resogun, akkor az új verziókat ingyenesen töltheted le.

A másik komoly újdonság, hogy 2015 elején új Resogun PS4-es DLC is jön majd, eddig nem látott játékmódokkal (Protector és Commando), új hajókkal és bolygókkal. A kiadás előreláthatóan párban érkezik majd a "Challengers" patch frissítéseivel, mely a játék valamennyi módjába új lehetőségeket biztosít majd.

A Resogun fejlesztésért felelős Housemarque továbbá bejelentette, hogy egy másik játékuk, a Super Stardust Ultra is elérhető lesz jövőre PS4-en.

http://www.ign.com/videos/2014/11/08/will-resogun-run-well-on-ps-vita-podcast-beyond

Forrás: ign.com

Fotó: gameskinny.com és segmentnext.com

Írta: Ambróz Nóra