Jump to content

Kifogyóban az európai PS4 készlet

2014. 12. 21. 14:00

A Sony ugyan alaposan betárazott Európában PS4-ből az ünnepkre készülve, mégis sikerült a keresletnek meglepni a cégóriást. Előfordulhatnak kisebb fennakadások, ugyanis a raktárak kifogyóban vannak.

A Sony Computer Entertainment vezérigazgatója, Andrew House azt nyilatkozta a Reuters-nek, hogy Európában olyan szokatlanul nagy a kereslet a PlayStation 4-re, hogy előfordulhat, hogy a Sony készleteit meghaladja a kihívás.

„Ha Európára nézek, akkor azt látom, hogy előfordulhat, hogy már a második év lesz, melynek során a készleteink komoly kihívással lesznek kénytelenek szembenézni” mondta House. „Azt azonban nem mondom, hogy nem fogsz magadnak PlayStation 4-et találni.”

House nem osztotta meg az újsággal a pontos számokat azzal kapcsolatban, hogy mennyire is komoly az a bizonyos kereslet, ám leszögezte, hogy a Sony mindent meg fog tenni, hogy jól szerepeljen a vásárlási roham ideje alatt.

Ami az amerikai piacot illeti House szerint a decemberi fogyasztás megfelelt a cég várakozásainak, annak ellenére, hogy „keményebb” kihívóvá vált a Microsoft a novemberi időszak folyamán.

House kijelentései nagyon hasonlóak a tavalyiakhoz. Az egyetlen különbség, hogy ezúttal már nem a konzol megjelenését kísérő láz fűti a vásárlási kedvet.

Forrás: vg247.com

Fotó: vg247.com és gizmodo.co.uk

Írta: Ambróz Nóra