Jump to content

Még vagy kilenc hónap kell a Titanfall 2-nek

2015. 05. 06. 14:00

A Titanfall 2 kiadására bizony még jó ideig várni kell. A játék nem került felsorolásra az EA hamarosan érkező játékai között a ma reggel kiadott financiális beszámolójukban, így még legalább 9 hónapig biztosan nem jelenik meg.

Egy konferenciahívás során sajnos a kilenc hónapos határidő is kétségessé vált. Az EA szerint biztosan számítani lehet arra, hogy a Respawn folytatása a 2016-os év folyamán sem következik be.

„Ha valamire számítani kell, 2017-et mondanék” nyilatkozta a csapat egyik tagja.

Az egyetlen pozitívum ebben, hogy itt költségvetési évekről van szó, mely az EA esetében 2016 április elsejétől 2017 március 31-ig tart, így van rá némi szerény esély, hogy a Titanfall 2 a naptári 2016 folyamán már játszható lesz. Ennek ellenére azonban a legvalószínűbb, hogy valóban 2017 első negyedében érkezik csak a játék, mely pesszimista becslést azért reméljük, hogy az EA majd az E3 2015-ön megcáfol.

A folytatás bejelentésére márciusban került sor, mely kiadását PC-re, PS4-re és Xbox One-ra erősítették meg.

Forrás és fotó: vg247.com

Írta: Ambróz Nóra