Jump to content

Monster Hunter World – 3 nap alatt 5 millió példány fogyott

2018. 01. 29. 18:31

Az elmúlt néhány napban mást se lehetett hallani videojátékokkal foglalkozó körökben, csak hogy milyen nagyszerű is lett a legújabb Monster Hunter játék. Ennek úgy néz ki lehet némi alapja.

Mark Twain emlékezetes mondta úgy szól, hogy „a hazugságnak három fajtája létezik: hazugság, szemérmetlen hazugság és a statisztika”, mi mégis hinni akarunk ezeknek a huncut számoknak amiket nemrég osztott meg a Capcom. A kiadó bejelentése szerint nem egy, nem kettő, hanem rögtön 5 millió példányszámban kapkodták el az emberek az elmúlt 3 napban a Monster Hunter World játékot.  Na erre mondják, hogy jól sikerült folytatás.

Ezek a számok persze magukban foglalják a viszonteladóknak leszállított példányokat is, így nem tudni, hogy ténylegesen mennyi került eddig a felhasználók kezére (damn you Mark Twain), de lévén az első olyan Monster Hunter játékról beszélünk, amit már kifejezetten a nyugati közönség meghódítására szántak, nem lennénk meglepve, ha ez az 5 milliós szám nagyon is közel állna a ténylegesen értkesített példányok számához.

Ha esetleg átaludtuk volna az elmúlt pár napot, akkor itt tudjuk megnézni a Monster Hunter World kritikáinak összefoglalóját, itt a játék első órájának bemutatóját, itt pedig a legújabb launch trailerét.

A Monster Hunter World január 26-án jelent meg PS4-re, Xbox One-ra. A játékból PC-s kiadás is készül, de arra még legalább őszig várni kell.

(Forrás: vg247.com Kép forrása: vg247.com)