Jump to content

Vége az ingyenes mobilos csetelésnek

2022. 06. 21. 13:42

Az eddigi szabályozás szerint több üzenetküldő alkalmazást (Facebook Messenger, WhatsApp, Viber, társkereső programok) igénybe vehettek a mobilnetes felhasználók akkor is, ha már kimerítették a havi keretüket. Egy új törvény miatt most ez a lehetőség megszűnik – írja az Index. 

Az európai távközlés-felügyelő hatóság (BEREC) a múlt héten frissítette az arra vonatkozó előírásait, és betiltották azt a gyakorlatot, amely bizonyos alkalmazásokat mentesített a szolgáltatók által előírt adatkorlátok alól. A változtatás értelmébenaz eddig ingyenesen használható alkalmazások is fogyasztani fogják a mobilnetet.

A hatóság a döntésnél az európai bíróság egyik ítéletére hivatkozott, amely kimondta: sérti a szabad versenyt, ha bizonyos alkalmazásokat a felhasználók ingyenesen igénybe vehetnek, másokat pedig nem.

A döntés kizárólag az európai piacot érinti.

Az Egyesült Államokban például szövetségi szinten még nem merült fel, hogy ehhez hasonlóan módosítanák a feltételeket (sőt, korábban pont egy ezzel ellenkező lépést tett a helyi szabályozó hatóság). Ugyanakkor tagállami szinten Kaliforniában már érvényben van egy olyan szabályozás, amely nagyon hasonlít a mostani európai előíráshoz.

(Forrás: gamerguru.co.hu;hirado.hu | Kép: pixabay.com)