Jump to content

Van mire várniuk a gamereknek!

2021. 06. 15. 20:35

A 2021-es E3 videojáték-konferencián harminc idén érkező játékot mutattak be, például a Halo Infinite-et, vagy a 25 éve készülő Starfieldet, de legkorábban a Forza Horizon 5-öt élvezhetik az autóversenyek szerelmesei, amely július 27-étől lesz elérhető.

„A Halo: Infinite megjelenését tavalyra tervezték az új Xbox-szal egyetemben, de a világjárvány és a rajongók grafikával kapcsolatos felháborodása miatt elhalasztották” – írta a BBC. Egy új Forza megjelenését is bejelentették, valamint a Flight Simulator Xbox-verziója is a harminc bejelentett játék között volt.

Ez volt az első E3 (Electronic Entertainment Expo, amely egy, a videojáték-ipar számára szervezett kereskedelmi esemény), mióta a Microsoft tavaly felvásárolta a Bethesda videojáték-fejlesztő céget 7,5 milliárd dollárért, azaz közel 21 milliárd forintért.

A konferencia szinte végig előzetesekből és bejelentésekből állt, alig néhány beszéd hangzott el. A Bethesda vezetője, Todd Howard a cég 25 éve készülő, negyed évszázad után először megjelenő sorozatának bejelentésével kezdte. A díjnyertes Skyrim és Fallout 4 készítőinek játéka, a Starfield 2022 novemberében érkezik.

A Halo: Infinite végül karácsony tájékán érkezik. A játékról 2020 júliusában jelent meg egy előzetes, amely nem nyerte el a rajongók tetszését, nyersnek ítélték, az ellenség karaktereit pedig túl hasonlónak tartották régebbi játékok karaktereihez, nem látták eléggé új generációsnak. A fejlesztők ekkor azt ígérték, hogy keményen fognak dolgozni, hogy javítsanak rajtuk. Az új videóban a hős Master Chief találkozik egy mesterséges intelligenciával rendelkező karakterrel, és megbeszélik Cortana sorsát, aki a Halo korábbi részeinek is a főszereplője. A tavaly negatív visszhangot eredményező földönkívüli gonosz karakterek azonban nem szerepeltek a klipben.

A Microsoft először mutatta be a játék több játékos által játszható verzióját, ami sokak számára a fő attrakciónak számított.

A Forza Horizon 5-ről is először számoltak be, ez november 9-én várható. A versenyek Mexikóban fognak játszódni, a táj pontos megjelenítéséhez pedig a fotogrammetria technikáját is alkalmazták (a fotogrammetria a távérzékelés tudományága, mely során a tárgyakról, illetve a terepről készített fényképek alapján, valamint a képeken végzett mérések és számítások segítségével határozzák meg a képeken látható valós tárgyak kiterjedéseit – a szerk.).

A Flight Simulator érkezik a leghamarabb, július 27-én, a számítógépes verzióját 2020 augusztusa óta élvezhetik a videojátékokat kedvelők, amely arról híres, hogy még a csúcskategóriás számítógépek korlátait is feszegeti.

Néhány játék még, amiről szó esett a találkozón, tehát még idén élvezhetjük:

  • Stalker 2: Heart of Chernobyl, az eredeti, 2007-es játék új generációs folytatása
  • Battlefield 2042
  • Psychonauts 2, Double Fine folytatása augusztus 25-én érkezik
  • The Outer Worlds 2, a 2019-es eredeti folytatása
  • Redfall, az Arkane fejlesztése
  • Sea of Thieves, amely a Karib-tenger kalózainak karaktereit is felvonultatja, köztük mindenki kedvenc kalózát, Jack Sparrowt
(Forrás: itmozaik.co.hu;gamerguru.co.hu;hirado.hu | Kép: pixabay.com)