Mozgalmas hónapot tudhatunk magunk mögött, pedig az évnek a játékipar szempontjából igazán mozgalmas időszaka még csak most jön. Üdvözöljük együtt a novemberi megjelenéseket.
Imádod az animációs sorozatokat? Élsz-halsz a Family Guy meg az Amerikai Fater sorozatokért? Még most is a Futuramat siratod? Akkor van számodra egy játékom, amit imádni fogsz.
Sok Overwatch játékos fejezte ki elégedetlenségét a jelenlegi jelentési rendszerrel kapcsolatosan és a Blizzard is egyetért velük abban, hogy valamit tenni kell az ügyben.
Sajnos néhány régóta várt játékra tovább kell várnunk, mint arra eredetileg számítani lehetett, de ez nem ok arra, hogy elfeledkezzünk róluk, sőt lehet ezekre a legérdemesebb figyelni.
Úgy érzed, hogy valahogy nem úgy szól a Skyrim: Special Edition, ahogy kéne? Nem hangzik olyan jól, mint az eredeti PC-s verzió? Igazad van, de a Bethesda már dolgozik a
Megjelent a Battlefield 1, megjelent a Titanfall 2, minden EA és FPS rajongó boldog lehet, kivéve a Mianmarban élőket, mert őket egy hatalmas „Hozzáférés megtagadva” üzenet fogadta.
Új hónap, új hét, új játékmegjelenések. Kezdetnek egy kis menetrend szerint érkező Call of Duty: Infinite Warfare az, amivel belevágunk a novemberbe.
Ami a legtöbb embernek a Reszkessetek betörők, az nekem a Bud Spencer és Terence Hill filmek. Egyszerűen számomra nem létezik jó karácsony, ha nem nézhetem ezt a két legendát, ahogy..
Alig néhány hétre vagyunk az Overwatch S2 lezárásától, de már most tudni lehet, hogy nem kell majd sokat várnunk, amíg belecsaphatunk a következő szezonba.
Ismét elérkezett az évnek azon része, amikor furcsa, hátborzongató és véres játékokat vásárolhatunk olcsóba a Steam áruházból. Nem is keveset. Több száz játék érhető el akciós áron.
Az Ubisoft egyik legújabb játéka, a Steep az extrémsportok világába fog elkalauzolni minket. Az E3-on már megleshettük a játékot és hamarosan ki is próbálhatjuk az induló nyílt béta ideje alatt.
Megkezdődött a GTA Online halloweeni őrülete. A hétvége során Los Santos lakói egy spéci új motorral gazdagodhatnak és egy bizarr játékmódban csaphatnak össze egymással a jók és a rosszak.