A jövő hónapban a Goat Simulatort végre az Xbox 360 és Xbox One játékosai is élvezhetik jelentette be a fejlesztő, Coffee Stains. A konzolos verzió felelőse a Double Eleven lesz.
Itt is van. Megérkezett a Lego Jurassic World első trailere, mely nem is lenne az igazi egy Lego Jeff Goldblum nélkül.
A Mortal Kombat X Kombat Pack esetében már korábban emlegettük, hogy a csomagba Predator és Jason Voorhees is bekerülnek, ám nem tudtuk, hogy Tremor és Tanya lesz a két klasszikus karakter mellettük.
Arra az esetre, ha nagy Hearthstone játékosként elfelejtetted volna bevésni piros betűkkel a naptáradba, hogy mától előrendelhető a Blackrock Mountain kiegészítő, emlékeztetni szeretnénk rá, hogy bizony ez a helyzet.
Úgy tűnik gyakorlatilag a küszöbön áll a harmadik Overlord játék bejelentése, legalábbis ezt sugallja a Codemasters legújabb információ morzsája, melyet a Twitteren ejtettek el.
A Starcraft 2-vel kapcsolatban két komoly bejelentés is történt az elmúlt napokban. Egyrészt kiderült, hogy az első szezon döntője a StarCraft 2 World Championship Series kereteiben a Gamers Assembly-ban lesz megtartva Poitiers-ben, Franciaországban. Másrészt a Legacy of the Void az utolsó kiegészítő a sorban.
A Bethesda egy héttel azt követően, hogy kiadja a digitális verziót a Wolfenstein: The Old Bloodból Európában lemezes változatot is kibocsát a kontinensen. A dátumot és az előrendelés információit ma reggel hozták nyilvánosságra Twitteren keresztül.
Jövő héten érkezik a Life is Strange: Episode 2 − Out of Time, ám a mai nap folyamán a Dontnod már kiadta a második rész trailerét.
Akár ez is lehetne a szlogenje a nemrégiben indult dán akciónak, mely a véradók számára a Bloodborne egy-egy ingyenes példányát ajánlja fel jutalmul (úgy látszik az, hogy az „életet mentesz” már nem elég.)
A hónap folyamán az Evolve hatalmas adagnyi tartalommal bővül. Március 31-én nem csak négy új hunter, de egy vadonatúj szörny, Behemoth is bemutatkozik két térkép és az Observer Mode társáságában.
A Call of Duty: Advanced Warfare-ben esélyed van új felszereléseket is találni az innentől érkező Supply Drops csomagokban.
Megérkezett a Mortal Kombat X digitális előrendelése és vele együtt az ígéret, hogy a korai vásárlók már egy kicsivel előbb letölthetik a játékot, mint április 14-e. Emellett néhány eddig be nem jelentett karekterről is említés esett és bemutatkoztak a Quitality-k.