Annak ellenére, hogy az év korábbi részében még totális game overt jelentettek be a NES Classic kiadásának, a Nintendo most mégis úgy döntött, hogy kiszolgálja a keresletet és 2018-ban folytatná
Ez a hét is csak kedden indul, legalábbis ami az érdemi játékmegjelenéseket illeti, viszont ha addig kitartunk, akkor utána türelmünket sport és szerepjátékokkal jutalmazhatjuk.
Az ennek a hónapnak a vége felé érkező Bloodshed’s End lesz a Nioh harmadik, s egyben utolsó DLC-je, amire tényleg érdemes lesz odafigyelni, mert többek között vele debütál majd a
A következő heti PlayerUnknown’s Battlegrounds folt egy újabb fegyverrel bővíti a játék arzenálját, amit ezúttal nem csak a ládákból lehet majd megszerezni.
A The Witcher 3: Wild Hunt hamarosan meg fogja kapni azt a régen beígért 4K frissítést a PlayStation 4 Pro konzolokon, méghozzá olyannyira, hogy a CD Projekt RED szerint már
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy The Walking Dead videójáték, aminek az első évadját limitált ideig ingyen meg lehetett szerezni a Humble Store oldaláról. Ne maradjunk le erről
Annak ellenére, illetve inkább azzal együtt, hogy a Destiny 2 alapjaiban véve arra lesz kihelyezve, hogy online, más játékosokkal és a barátainkkal együtt toljuk, azért kampánnyal szólóban is legalább egy
A Blizzard nemrég Deathmatch és Team Deathmatch játékmódókkal bővítette az Overwatch kínálatát, aminek a kipróbálásáért egy ingyen loot box járt volna a játékosoknak, de ezt sokan soha nem kapták meg.
A Pokemon Company munkatársa, Tsunekazu Ishihara elárulta, hogy ahol most tart a Pokemon GO, az csak töredéke annak a tartalomnak, amit még a jövőben bele terveznek tenni a játékba, beleértve
A Microsoft nem gyárt többet az először 2013-ban bemutatott Xbox One modellből, helyette az újabb verziók gyártására koncentrálnak.
Öregszünk, piszkosul öregszünk, de nem csak mi, hanem velünk együtt kedvenc játékaink is. Immár 10 éve, hogy magával ragadott minket Ríviai Geralt és az első Witcher játék története.
Viszlát Aim Assist! A Microsoft nem felejtette el és tartja is az ígéretét, miszerint hamarosan bevezeti az egér és billentyűzet támogatást az Xbox One konzoljaihoz, viszont senkire se akarják ráerőszakolni.