Ahogy ígértük, már folytatódik is az Overwatch League. A Stage 2, ha lehet még érdekesebbnek ígérkezik, mint az első etap. Ne maradjatok le a liga legjobb meccseiről!
A Detroit: Become Human a következő magával ragadó, történet-vezérelt játék David Cage rendezőtől és a Quantic Dream stúdió csapatától, akiknek eddig olyan játékokat köszönhettünk, mint a Heavy Rain vagy a
Vannak olyan klasszikusok, amiket egyszerűen minden a videojátékok világa iránt kicsit is érdeklődő játékosnak ismernie kellene, s akad néhány olyan is, ami ezeknek a játékoknak a direkt vagy legalábbis spirituális
Az EA végre hivatalosan is bejelentette, hogy március 16-án kigördül a Burnout Paradise Remastered kiadása. Az örömteli hír mellé mellékeltek is nekünk egy csábító előzetest, meg néhány képet.
Az EA megerősítette, amit már mind tudni véltünk: A Burnout Paradise Remastered létezik és már a megjelenése sincs messzebb egy-két kanyarnál.
Az alap Fortnite mostantól, egészen február 22-ig, óriás akcióval tiszteli meg a kínai holdújév alkalmából a játék iránt érdeklődő játékosokat.
Jelenleg (sokunk legnagyobb bánatára) az Age of Empries: Definitive Edition Windows 10 exkluzív, azaz bármennyire is szeretnénk Steamen játszani, ott nem fogjuk tudni beszerezni.
Pár hete a Microsoft körvonalazott néhány új tervet a Mixer nevezetű streaming-szolgáltatásához. Ezen elképzelések között szerepelt az úgynevezett Direct Purshases funkció is.
Ahogy a korábbi Battlefield 1 DLC-k esetében, a prémium tagok most is mindenki más előtt két héttel próbálhatják ki a játék legújabb kiegészítőjét az Apocalypse-t, plusz a mai nappal jön
Február 26-án véget ér az Overwatch nyolcadik kompetitív szezonja, de nem érdemes búslakodnunk emiatt, mert néhány nap és kezdődik is a következő évad.
A Way Out a következő játék, amit Josef Fares ír és rendez nekünk, azaz egyike azon kreatív elméknek, akiknek a kiváló Brothers: A Tale of Two Sons videojátékot is köszönhettük.
A heti Xbox Live akciók főszereplői az EA kiadó játékai, aminek eredményeként egy igen masszív lista jött össze a kedvezményes áron megszerezhető játékok címeiből.