Itt a jó idő, s vele a jó játékok megjelenésének ideje, mondanánk, ha mondhatnánk, de egy hónappal az E3 elé jellemzően nem időzítenek igazi finomságokat a kiadók. Pánikra azonban semmi
Az Intel nemrég jelentette be a befektetőinek, hogy a 10 nanométeres ’Cannon Lake’ chipek nem lesznek piackészek 2019-ig, mindeközben a legnagyobb riválisuk egyszerűen rájuk ver egy teljes kört.
A God of War minden szempontból siker volt, akár az értékeléseket, akár az eladásokat nézzük, így aztán természetes, hogy megnyílt az ajtó a folytatás, hovatovább folytatások előtt.
Egy új Alan Wake vagy a következő Quantum Break? Nem tudni még, hogy milyen játékkal készül a Remedy Entertainment, de azt már igen, hogy legkésőbb a 2018-as E3-on kiderül.
Lassulni látszanak a hardver értékesítések Sony-ál, de azért még bőven nincs miért aggódni. Az utóbbi 12 hónapban 19 millió PlayStation 4 konzol talált gazdára.
Olybá tűnik, hogy a Shadow of the Tomb Raider és az idő előtt kiszivárgott infók kéz a kézben járnak. A legújabb ilyen a hivatalos bejelentés előtt kicsusszant előzetes.
Az Epic Games kitart a korábbi álláspontja mellett és továbbra is folytatja a 14 éves fiúval szembeni pert, amiért az csalt és csaláshoz segített másokat a játékukban.
Megérkeztek a Microsoft harmadik pénzügyi negyedévére vonatkozó adatok március 31-el bezárólag, bennük az Xbox One konzolok és szoftverek értékesítési mutatóival.
A SuperData által közzétett márciusi riport szerint a Fortnite egy rendkívüli hónapot tudhat maga mögött. Hovatovább, jelenleg a Fortnite minden idők legjövedelmezőbb és legtöbb havi aktív játékossal rendelkező ingyenes játéka.
immár négy millió játékosnak örvend a Bohemia Interactive játéka, az Arma 3, amit velük ünnepelhetünk mi is, hála a Steamen rendezett ingyenes hétvégének.
A Sony Interactive Entertainment bejelentette, hogy milyen játékokat nyúzhatnak ingyen és bérmentve a PS Plus előfizetők a következő hónapban.
A Dark Souls: Remastered bejelentésének idején a Bandai Namco véletlen egy kínos helyzetbe hozta magát, amiből így utólag most mégis sikerült előnyt kovácsolni, miközben még a játékosok is örülhetnek.