Jump to content

Overwatch – Mindjárt vége a harmadik szezonnak

2017. 02. 16. 13:00

A Blizzard hivatalosan is bejelentette azt a dátumot, amely az Overwatch harmadik kompetitív szezonjának végét jelenti és egyúttal szóeset a várható szezon végi jutalmakról.

Már egy szűk hét sincs hátra az Overwatch jelenlegi kompetitív szezonjának zárásáig. Ha szeretnénk javítani a jelenlegi helyezésünkön, akkor most vagy soha alapon neki is kezdhetünk. A Blizzard bejelentése szerint február 22-én ér véget ez a szezon. Egészen pontosan erre kis hazánk órái szerint 13:00-kor fog sor kerülni.

Eme Blizzardos bejegyzés alapján minden játékos, aki az S3 ideje alatt befejezte a besoroló meccseit jogosult lesz egy egyedi sprayre és player ikonra. Ezeket a jutalmakat a szezon zárása után kapják meg a játékosok. Ezen felül, aki bármelyik platformon a top 500 között végzi, az még egy extra ikont és egy animált sprayt gyűjthet majd be a fentiek mellé.

A következő szezon az eddigi visszajelzésekre támaszkodva néhány változást fog hozni a játék kompetitív részébe, ezekről a Blizzard várhatóan a következő napokban fog bővebb tájékoztatást nyújtani.

Ami a kompetitív pontokat illeti, a következőek szerint alakulnak a szezon végi jutalmak:

  • SR 1-1499 (Bronze): 100 CP
  • SR 1500-1999 (Silver): 200 CP
  • SR 2000-2499 (Gold): 400 CP
  • SR 2500-2999 (Platinum): 800 CP
  • SR 3000-3499 (Diamond): 1200 CP
  • SR 3500-3999 (Master): 2000 CP
  • SR 4000-5000 (Grandmaster): 3000 CP
(Forrás: vg247.com Kép forrása: vg247.com)