Jump to content

2017 emlékezetesnek indult játékai - #2 Gravity Rush 2

2017. 12. 28. 15:40

Nézzünk szembe vele, a Gravity Rush egy igazi hiánypótló alkotás volt , s bár a sorozattól is sokat remélt a közönség, de végül nem igazán rázta meg a világot.

A Gravity Rush 2 megjelenése legfeljebb az igazán hardcore rajongók számára maradhatott emlékezetes, még a többség már rég el is felejtkezett róla, pedig nem volt az olyan régen. A kezdetben nagyon is várt és ígéretesnek tűnő játék januári debütálása után úgy eltűnt a videojátékok világát követők radarjáról, mint szürke szamár a ködben. Hogy miért? Mert még az elvakult rajongók se találták igazán szóra érdemesnek.

A kritikusok értékelése alapján a játék egyáltalán nem volt borzasztó, de nem is volt benne semmi, amivel az egyéletem egyhalálom Gravity Rush rajongókon kívül bármilyen más PS4 játékos érdeklődését fel tudta volna kelteni. A 30 fps, a túlzott mozgás elmosás és a gravitációval való játszadozás kombinációja se azt a hatást váltotta ki, amit a fejlesztők reméltek. Sokan panaszkodtak a játékra, hogy pár perc játék után jó kis fejfájást okozott nekik, de nem ám úgy átvitt értelemben. Kat persze aranyos, de ez nem volt elég, hogy megmentse a játékot önmagától. Ha meg is vettük anno a Gravity Rush 2-t már valószínűleg rég elfelejtettük. Nem hagyott akkora nyomot, mint azt az elődje alapján vártuk volna.

(Forrás: vg247.com Kép forrása: vg247.com)