Jump to content

State of Decay 2 – Értékelések és 4K gameplay Xbox One-on

2018. 05. 18. 18:06

Már csak néhány napot kell aludni, mielőtt megelőző csapás jelleggel belecsaphatnánk a State of Decay 2 zombi hordáinak lemészárlásába, de nem kell megvárnunk a játék tényleges megjelenését, hogy olvashassunk róla néhány jó kritikát.

A kritikusok már meg is kritizálták nekünk előre a State of Decay 2-t, ami a korábbi első rész nyomdokain járva egy remek kis túlélős/zombi hentelős játéknak ígérkezik (ígérkezett,de nem lett az), , de itt már lesz lehetőségünk co-op játékra is. A játék minimum és ajánlott gépigényét illetően korábban ejtettünk egy kört, amit itt fel is idézhetünk, de nem kell aggódni, mert nem egy nagy valami.

Hogy a játéknak nincs valami nagy gépigénye, az mondjuk érthető is. Mint az első rész, úgy a State of Decay 2 is kissé ósdinak tűnik más mostani játékok grafikájához képest, de a 30 dolláros árazás ezt valamivel elfogadhatóbbá teszi. Persze a külső nem minden, de anélkül hogy most itt bármit is elspoilereznénk, jöjjenek az eddig kiadott értékelések:

Ahogy az látható, sok kritikusnál egyáltalán nem szerepelt jól a játék, de még a lágy szívűbbek is csak közepesen gyengére tudták értékelni. A panaszok nem csak egy csomó bosszantó hibáról, a játékmenet unalmasságáról és a véletlenszerűen generált krízisek ellenére is gyorsan ismétlődésbe fulladásáról szólnak, de arról is, hogy a State of Decay 2, mint zombis játék is megbukott.  Néhány kritika szerint a zombik egész egyszerűen nem elég félelmetesek és nem is jelentenek kellő veszélyt. A játék ezen a szinten egyáltalán nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, de itt van alább egy 4K Xbox One gameplay, hogy mi magunk is megnézhessük.

A State of Decay 2 Xbox Play Anywhere cím is lesz, ami azt jelenti, hogy co-op játszhatjuk majd PC-s és Xbox One-os rendszerek arról jelentkező ismerőseinkkel. Az elkészült játék várhatóan 2018. május 22-én jön ki.

(Forrás: vg247.com Kép forrása: vg247.com)