Jump to content

Ez már nem sci-fi: chipet ültetnek a munkavállalókba

2018. 12. 03. 13:45

Meglehet, hogy új kifejezéssel fog bővülni a szótárunk. A Dolgok Internete (Internet of Things) mellett meg kell majd ismerkednünk az Emberek Internete szókapcsolattal is (Internet of Humans). Legalábbis úgy tűnik, hogy több munkaadó is lát ebben fantáziát.

Az Egyesült Királyságban már körülbelül 150 dolgozó kapott úgynevezett BioTeq chipet a „biztonság javítása” érdekében. Maga az apró eszköz hasonló ahhoz, mint amit házi kedvencekbe ültetnek be – az emberek esetében a hüvelyk- és a mutatóujj között helyezik el.

A biztonsági funkciókon pedig ne csak az ajtók nyitását és zárását értsük. Például beültetés után az alkalmazottak akár az elzárt területeken is végezhetnek munkát – gesztusvezérléssel, ezzel minimálisra csökkentve a veszélyes anyagokkal való közvetlen érintkezést. De a tervek szerint egy intéssel el tudnak indítani gépeket vagy akár a céges autót.

 

Bár a sci-fibe illő lehetőségek izgalmasak, de nem meglepő, hogy a 190 ezer céget és hétmillió munkavállalót tömörítő Brit Iparszövetség (CBI) máris aggodalmát fejezte ki eme gyakorlattal kapcsolatban.

„A technológia megváltoztatta a munkavégzés módját, és ez sok esetben inkább kényelmetlenségekhez vezetett. A munkaadóknak arra kéne koncentrálniuk, hogy dolgozóik bevonásával kiküszöböljék ezeket” – mondta a The Guardian-nek a CBI szóvivője.

A hampshire-i BioTeq a lapnak arról beszélt, hogy mikrokapszuláik beültetését elsősorban magánszemélyek kérték, de elismerték, hogy bizonyos pénzügyi és mérnöki tevékenységet végző vállalatok is éltek a lehetőséggel. A brit piacon kívül szállítottak Spanyolországba, Franciaországba, Németországba, Japánba és Kínába is. A mikrochipek ára 70 és 260 font között van, ami kb. 25-95 ezer forintnak felel meg.

Adatvédelem mindenek felett?

A BioTeqnek van egy svéd versenytársa is, a Biohax. A társaságot a korábban tetoválásban és testékszerben utazó Jowan Österlund alapította. Állítása szerint több brit jogi és pénzügyi vállalattal folytatnak tárgyalásokat. „Ezek a cégek rendkívül kényes adatokkal foglalkoznak. A chip lehetővé teszi, hogy bárki számára korlátozzák a hozzáférést” – mondta Österlund a The Telegraph-nak.

A svédeknek tavaly óta már van amerikai partnere is Wisconsinból, mégpedig a Three Square Market. Ezzel a TSM lett az első vállalat az amerikai kontinensen, amelyik „megchipezi” a dolgozóit – bár kizárólag önkéntes alapon.

A Biohax hazájában már 4.000 embernél történt beültetés, és jelenleg arról tárgyalnak a svéd állami vasúttársasággal (Statens Järnvägar), hogy az utasok mikrokapszulával is fizethessenek az utazásért. A Biohax honlapja arról is tájékoztat, hogy hamarosan irodát nyitnak Londonban - írja az m2mzona.hu

(Forrás: gamerguru.co.hu;m2m.hu | Kép: pixabay.com)