Habár a Fortnite mobil változatára még az Android eszközök tulajdonosainak várnia kell egy kicsit, de már egy csomó iOS készüléket tudunk mondani, amiről gond nélkül futtatható lesz a játék.
Több mint 5 évvel a kultikus klasszikus szerepjáték, a Ni No Kuni nyugati megjelenése után, most végre befutott a Ni No Kuni 2: Revenant Kingdom, s vele a játék első
A Yakuza Kiwami 2, azaz a Yakuza 2 újragondolása tavaly decemberben indult útra a japán piacon, de ez minden jel szerint csak a kezdet volt, nem pedig a vég. A
Habár ha a Sony-nál a megszokott menetrendet tartják, akkor évekig még úgy se találkozhatunk a konzolcsalád következő generációjával a boltok polcain, de a spekulációk már megkezdődtek.
Tavaly az Oculus már említette, hogy készülget náluk egy új, önálló, csupán 199 dolláros „Go” VR headset, ami majd 2018. elején jelenik meg, eddig azonban még nem történt semmi. Talán
Új map érkezett a Call of Duty: WW2-be, még a hét elején, de kezdetben ez csak a Season Pass tulajdonosoknak volt elérhető. Mától viszont már mindenki rávetheti magát a Shipment
A Payday 2 VR integrálásra került az alap játékba. Nekünk már csak annyi a dolgunk, hogy hagyjuk a játékot frissülni a Steamen, utána pedig már elérhető is lesz ez az
Kiszivárgott néhány percnyi God of War játékmenet egy kóbor videó formájában. Lessük meg gyors, amig még elérhető, mert lehet, hogy nem marad így sokáig.
Ha épp egy új Xbox One X-el szemezünk a piac konzolos sarkán, akkor a Microsoft úgy döntött ad még egy kis löketet, hogy segítsen elkötelezni magunkat a vásárlás mellett.
Március 14-én 76 éves korában elhunyt Stephen Hawking, kinek halálát világszerte gyászolta az emberiség, az EVE Online közössége pedig egy megindító gesztussal búcsúztatta az a legendás elméleti fizikust.
Legalábbis ezt állítja a játékot fejlesztő indie csapat egyik képviselője, aki szerint hiába az EA adja ki a játékuk, a kreatív kontroll teljes egészében náluk maradt.
A Microsoft nem kevesebbet ígért a 2018-as júniusban esedékes E3-ra, mint a valaha volt legnagyobb műsort. Kíváncsian várjuk, hogy mennyiben lesz ez majd igaz.